In memoriam Kalmár László (1944-2012)

Elment. Ő is. Egyike azoknak, akik nélkül biztosan nem lesz többé az MTSz az, ami eddig volt. Nem volt kirakatszereplő, inkább szorgos hangya, aki rengeteget tett a természetbarát mozgalomért. Túrák, táborok, vándorlások állandó résztvevője, aki mindig nagy szeretettel ápolta kapcsolatait a Csongrád megyei Természetbarát Szövetséggel: emlékezzünk csak az Alföldi Kék-túra vagy az E7-es út avatására, a 2001-es EuroRando-ra vagy más rendezvényeinkre. Ha azonban azt kérdi valaki, hogy mi az amivel örökre beírta magát az MTSZ aranykönyvébe, akkor turistoirodalmi tevékenységéről kell szólni. Ő volt a Természetbarát Híradó alapítója és főszerkesztője. Hónapról hónapra ő ollózta össze a beküldött cikkeket, majd nyomtatta mininyomdáján, hogy az MTSz tagságát ellássa friss információkkal. Tette ezt azokban az időkben, amikor nemhogy nem bővelkedtünk turista folyóiratokban, de olykor ez volt az egyetlen hírforrásunk és publikációs lehetőségünk. Saját rovatában a magyar turistatörténelem neves eseményeit, helyszíneit és személyiségeit ismertette meg olvasóival. Hogy mi a természetbarát közösség tagjai megbecsültük-e őt kellőképpen? Bizonyára nem, hisz legtöbbször, akkor jövünk rá arra, hogy mennyire fontos a számunkra valaki, ha elveszítjük. Kedves Laci! Most már együtt vagy azokkal, akikről oly sok szeretettel és tisztelettel írtál nekünk: Téryvel, Thirringgel, Eötvössel, Czáránnal, Cholnokyval és a többiekkel. Ahogy az Ő emléküket és példájukat, úgy ezentúl a Tiédet is magunkkal visszük túráinkra!

Megemlékezés az MTSz honlapon

 

sfy39587f04